Email cím:
Jelszó:
 
 
Elfelejtette a jelszavát?
TERMÉK GYORSKERESÉS
0 termék - 0 Ft

 

Az Ön kosara üres.

 

Luca-napi boszorkánykodás

2015. december 11. 0 komment

December 13 Luca-napja, melyhez számos népszokás is kapcsolódik. A Gergely-naptár bevezetését megelőzően ez a nap volt az év legrövidebb napja, így például Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni, mert az balszerencsét hozott a házra.

De nem csak a mosás volt tilos! Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek, amiket sosem látott viszont az ember. Ha egészen biztosan nem szeretnénk balszerencsések lenni, Luca-napjára szerezzünk be nagyobb mennyiségű fokhagymát! Ez a zöldség ugyanis a boszorkányjárás idején távol tarthatja a rontást és a rontó szellemeket.

Azért a Luca-napnak is megvannak a maga előnyei, hiszen ilyenkor legalább kem kell a konyhában töltenünk a napot, sőt egyenesen tilos. Ezen a napon ugyanis a nőknek tiltott minden munka, a semmittevés viszont erősen ajánlott!

Éppen ezért, hogy éhen ne maradjon a család, érdemes előző nap megfőznünk az ebédet - különben kénytelenek lesznek a család férfiúi gondoskodni a vacsoráról – ami nem biztos, hogy jó ötlet!

Bár az Electrolux sütőivel ők sem vallhatnak kudarcot, hiszen ezekkel a sütőkkel gyerekjáték a vacsorakészítés!

  Összesített értékelés: 0.0    Értékelje Ön is ezt a bejegyzést!

Hozzászólások

Szóljon hozzá Ön is!


BLOG

 

Miért hasznos a teleszkópos sütősín?

2024. március 27.

A teleszkópos sütősín hasznos segítség a sütés során. Segítségével könnyebben hozzáférhetünk az éppen sütőben lévő edényekhez és tepsikhez. A teljesen kihúzható sínek lehetővé teszik, hogy kényelmesen kihúzzuk a polcokat, és rögzítsük azokat, így mindkét kezünk szabad marad, hogy könnyedén kezelhessük az ételt.

 

AEG NSC7P751ES beépíthető hűtőgép két hűtőkörrel

2024. március 26.

Az AEG beépíthető kombinált hűtőszekrénye NoFrost fagyasztórésszel, automata leolvasztású normál hűtőtérrel, wifi kapcsolati lehetőséggel, egy kompresszorral, két hűtőkörrel, 247 kWh éves energiafogyasztással rendelkezik.

 

Így állítsd be az Electrolux EWH80GLDEEC elektromos vízmelegítőt

2024. március 19.

Az Electrolux EWH80GLDEEC elektromos vízmelegítő C energiaosztályba sorolt készülék, melynek az éves energiafogyasztása 1349 kW. A bojler hasznos űrtartalma 65 liter. A készülék kialakításának köszönhetően függőlegesen vagy vízszintesen is fel tudjuk szerelni a falra.

 

További blogbejegyzések
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz