Email cím:
Jelszó:
 
 
Elfelejtette a jelszavát?
TERMÉK GYORSKERESÉS
0 termék - 0 Ft

 

Az Ön kosara üres.

 

Nagytakarítás az Electrolux segítségével

2015. október 1. 0 komment

Minden évben kétszer garantáltan eljön a nap, mikor nincs mit tenni, neki kell állni a lakás teljes ráncfelvarrásának!

Az ősz közeledtével az a nap is eljön, mikor már nem halogathatjuk tovább a nagytakarítást. Hiszen az igazán esős, ködös és szürke időben már késő lesz hozzákezdeni.

Egyrészt a borult idő a kedvünknek sem tesz jót, másrészt pedig az épp tisztára suvickolt ablak is egy szemvillantás alatt újra foltos lesz. Az első feladat tehát, hogy szabaddá tégy egy napsütötte hétvégi délelőttöt, hogy kezdődhessen a már említett rácfelvarrás. Ha ez megvan, akkor haladjunk sorban és lássuk mi mindenben lehetnek segítségünkre az Electrolux kis és nagy háztartási gépei.

nagytakarítás

Függönyt fel!

…azaz inkább le vele! És máris mehet Electrolux mosógépedbe. Elsőként a „sima” függöny, a következő kör pedig a sötéttőé lesz majd, amit már ekkor bevihetsz a mosógép mellé.Igen, jól látod, szó sem esik kézi mosásról vagy hosszas áztatásról, mivel az Electrolux mosógépeiben még a függönyeid is teljes biztonságban tisztulhatnak a nagyszerű függönymosó programnak köszönhetően.

Ha a függöny lekerült jöhet a villámgyors portörlés, amiben hasznos társad lesz az Electrolux JMORIGINFD porszívód statikus portörlő kiegészítője.

Mikor a polcok már tiszták következzen a porszívó – a sorrend azért is fontos, hiszen a porszívózás utáni portörléssel csak újabb porfelhőket kavarnál fel és kezdhetnéd a munkát előröl-. Az Electrolux porszívói pedig a legkisebb zugoktól, a trükkös sarkokon át, a fázós pókoknak otthont adó plafonsarkokig mindent elérsz majd. A pihe puha szőnyegek pedig szinte új életre kelnek majd!

Porszívó: pipa, jöjjenek az ablakok – mert így a portörlés során felkavart szennyeződések nem koszolhatják be a csillogó üveg felületeket-.

Használhatsz ennek során profi lehúzókat a csíkmentesség eléréshez, de tökéletes megoldás a nagyik praktikája is: a tisztítószeres vizet egy összegyűrt újságpapírral töröld le, majd ezzel suvickold szárazra az ablaktáblákat. Az eredmény: csillogó tisztaság!

Mire idáig jutsz, Electrolux mosógéped már biztosan végzett a függönyökkel. Amik pedig mehetnek is vissza a karnisra. Igen, még vizesen. Így lesznek majd gyűrődésmentesek anélkül, hogy a vasalódeszka felett kelljen görnyedned.

És nem győzünk emlékeztetni a sorrendre. Hiszen a függöny száradásakor tilos kinyitni az ablakokat, különben a kintről szálló pollenek és apró porszemek rögtön bele is tapadnak a nedves textíliákba. Tehát fontos, hogy mostanra már végezz az ablakmosással.

Mikor a függöny is rendben jöhetnek a lefolyók, amiket érdemes erre a célra kifejlesztett tisztító porokkal kezelni, amikre csupán forró vizet kell tölteni és pár perc alatt megszűntetik még a kezdődő dugulást is. És hogy a forró víz mindig kéznél legyen válaszd az Electrolux villámgyors vízforralóit, amik sosem hagynak majd cserben!

A végső műveletek előtt gondolj kicsit háztartási gépeidre is és kényeztesd őket. Vízkő mentesítsd a mosógépet és a vízforralót ecettel. Távolítsd el a tűzhelyre égett maradékokat erre a célra kialakított pengével. Fertőtlenítsd a mikrót egy hosszú program és egy nagy tál citromos víz segítségével. A sütőben indíts automatikus tisztító programot. Végül pedig mosd át folyóvíz alatt a mosógép és a mosogatógép szűrőjét. De ne feledkezz el a mosószer-adagoló kivehető tárolójáról sem, amiben megkocsonyásodhat az öblítő.

Legvégül pedig jöhet egy gyors felmosás, majd a megérdemelt pihenés, mikor hátradőlsz a kanapén, élvezve tiszta otthonod látványát!

  Összesített értékelés: 0.0    Értékelje Ön is ezt a bejegyzést!

Hozzászólások

Szóljon hozzá Ön is!


AJÁNLOTT TERMÉKEINK

EWS31074SU mosógép
89 900 Ft

JMORIGINFD porszívó
31 490 Ft